Hír: : Labdákat kaptak a gyerekek
(Kategória: Hírek)
Küldte: Balu
Tuesday 04 March 2008 - 15:44:06





2008. március 2-án a Nike Magyarországi Fióktelepének ügyvezető igazgatója, Széles József a sportszergyártó cég nevében jelképesen átadta a Nike által biztosított 1.200 db labdát Dr. Baksa Lászlónak, a Góliát-McDonald’s FC Országos Diáksport Egyesület elnökének.

Az átadás azért volt jelképes, mert az ovisoknak, az alsós- és felsős diákoknak életkorilag megfelelő méretű Nike-labdák már december óta folyamatosan kerülnek ki a Góliát-McDonald’s FC-vel szerződésben álló tanintézményekbe, a csoportvezető testnevelők/edzők sportruházatával egyetemben. A világcég immáron második éve támogatja 12.000.000 Forint értékben az ország legnagyobb sportolói létszámú egyesületét.

A ceremóniára az 1. számú Etalon Sportiskola műfüves sportcsarnokában került sor a Nike-Góliát Kupa elnevezésű ünnepi torna keretében, amelyen 22 csapat vett részt, és a játék után az összes gyermek személyes ajándékot vehetett át a Nike képviselőitől, valamint Eszterházy György, a Budapest Labdarúgó Szövetség elnök-helyettesétől.

Az 1997-es tornáját Bélapátfalva körzeti Általános Iskolája nyerte meg, a budapesti Katona József Általános Iskola előtt. A lányoknál a XVI. Bornemisza Péter ÁItalános Iskola legjobbjai győztek, míg az ovisok közül a Vasadi Óvoda bizonyult a legjobbnak. A 7-8. osztályosok különversenyém a vecsési Halmi-telepi Általános Iskola diadalmaskodott.
Forrás: pepsifoci.hu



vissza a kezdőoldalra



Ezen hír származási helye: Labdarúgó utánpótlásért!
( http://users.atw.hu/gyerekfoci/comment.php?comment.news.331 )